
Há!
Dicsőség a Napnak!
Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!
Március 13-án, pénteken színházban voltunk és a Hajmeresztő című bűnügyi komédiát néztük meg.
Jóféle volt!
A színészek rohadt jól játszottak, a történet is jó volt, és az interaktív előadásmódja is jó volt.
Ugyanis egy gyilkosság történt, amelynek 4 gyanúsítottja volt (aki a Hajmeresztő fodrászatban voltak). Őket két rendőr faggatja. A rendőrök kérik a közönséget („tanúkat"), hogy segítsék a nyomozást észrevételeikkel, kérdéseikkel. A kérdéseket a néző teszi fel, a nyomozó tolmácsolja a többi színésznek és a közönségnek és így, ennek alapján megy a színdarab.
A nyomok és tények állása alapján pedig a második felvonás végén a nézők (tanúk) szavazzák meg ki a gyilkos, és ennek alapján végződik a darab...
Kurva jó volt! Színházat én még így még nem élveztem, rohadt jó volt...
Ma meg a reggeli edzésen is voltam, mert végre eveztünk!
Magas volt a víz, ezért csak az öbölben, de végre eveztünk! C-1ben mentem 10 kört, közben sprintelgettem, őrjöngtem nehogy beleessek és főleg THÁMASSZ (!) -tottam.
Kurva jó volt ez az első vízi edzés! És most már a Tamáska is jár evezni. És nyáron mehetünk a Budapesti Sárkányhajó Európa Bajnokságra! Kurvajóféle...
„És hagyattok a végibűl!"
Ma, március 18-án zuhogott a hó és rohadtul fújt a szél. Ezt a napot feljegyzi az MKP KB!
Március 18-án hózápor volt Dunaföldváron, a karakterizmus fővárosában!
Másnap pedig megtanított Idesapám borotválkozni... vicces volt.
Március 20.-án pénteken pedig kétszer is zuhogott a hó, és ezért nem eveztünk, hanem „tornatermi edzés" volt a Gyöngyfitneszbe.
De ez a nap is rendkívüli volt! Tamáska bizonyítottan először jött haza részegen! Ez azért már jelent valamit, csak a Tamáska lelki és nagyfaszoskodó fejlődése nem függ össze.
Március 21. pedig történelmi esemény. 90 éve ezen a napon kiáltották ki Magyarországon a Tanácsköztársaságot. Jellemző, hogy idén, 2009-ben, ezen a napon felajánlotta lemondását a mi Nagy Bölcs és Dicsőséges Szeretett Lángeszű Vezérünk...
De mi lesz velünk Ferenc Testvér elvtárs nélkül? Ki véd meg minket a bajban?
Ki fogja majd fel sziklaerős testével a válság hullámait, hogy az ne érhesse el Magyarországot?
De tekintsünk a jövendőbe. Ki lesz népünk új vezére? Ki lesz a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje? Ki lesz az új és dicsőséges vezére a mi dolgozó és szorgos népünknek?
Ki fogja és milyen formában tovább vinni a reformokat, hogy eljöhessen végre a boldog jövő országunk milliói számára?
Ki lesz az a vezető, aki bölcsebb, mint Béla, Mátyás, János, Gyula, Péter és Ferenc egybegyúrva, dicsőségesebb, mint Nagy Sándor, Hannibál, Caesar, Attila és Napóleon együtt véve és jobban szereti majd a mi dolgozó és szorgos népünk, mint Marxot, Engelst, Lenint, Sztálint, Hruscsovot, Brezsnyevet, Andropovot, Csernyenkot és Gorbacsovot összetéve?
Nos ezekre a kérdésekre majd a népünk adja meg a választ...
Ma eveztem 8kört az öbölben és majdnem beleborultam a vízbe... a Tamáska ténylegesen beleborult.
Én kaptam ma matricát a hajómra! Laci bré megengedte, hogy felragasszam. Így már kétmatricás, Karakter a hajóm.
Karaktertársak! Ferenc Testvér Elvtárs lemond... ez teljesen új irányba tereli a karakterizmus magyarországi tevékenységét.
A Magyar Karakterek Pártja Központi Bizottságának határozata Gyurcsány Ferenc kormányfő - lemondásának a karakterizmusra gyakorolt hatásairól
Karaktertársak!
A Központi Bizottság rendkívüli ülése arra az álláspontra jutott, hogy most van itt az ideje a piszoárbaszarások megindításával megkezdeni a karakter hatalomátvételt!
Az általánosan rossz gazdasági helyzet, az államcsőd közelsége, a társadalmi elégedetlenség, az általános eladósodottság és a kormányválság mind a karakterizmus malmára hajtja a vizet.
De karaktertársak!
Ahhoz, hogy megdönthessük a jelenlegi karakterelnyomó rezsimet és átvehessük a hatalmat, teljes párt- és karakterfegyelem szükséges.
A hatalomátvételhez szükséges lépésekről a rendkívüli Központi Bizottsági tájékoztatja a Párt és a karakterizmus híveit.
A Magyar Karakterek Pártja Központi Bizottságának határozata a karakter hatalomátvételről Magyarországon
Karaktertársak!
A rendkívüli Központi Bizottsági ülés megállapította, hogy a karakterforradalom (amely a piszoárbaszarásr szinonimája) Magyarországon most kell, hogy végbemenjen, mert adottak a körülmények.
Ezért a Központi Bizottság egységes határozata ez:
„A karakterforradalom győzelméhez a feltételek adottak, ezt maximálisan ki kell használni. A Központi Bizottság a kormányválsággal és a kormányfő lemondásával bekövetkező még mélyebb válságot megelőzve 2009. március 23. hatállyal kikiáltja a Magyar Karakterköztársaságot.
Ennek eredményeképpen a karakterforradalom és a kormányválság miatt törvényesen hatalomra került karakterkormány, a Piszoárbaszaró Karakterbiztosok Tanácsa illetve a magyar nép döntő többségének támogatását élvező és törvényesen megválasztott Magyar Karakterek Pártja, gyakorolja az alkotmányos törvényhozó, igazságszolgáltató és végrehajtó hatalmat Magyarország teljes területén."
A Magyar Karakterek Pártja Központi Bizottságának határozata az ország első, felelős és független karakterkormányának felállásáról és az ország új államformájáról
Karaktertársak!
Március 23. hatállyal kikiáltottuk a Magyar Karakterköztársaságot. Ezzel történelmi lépést tettünk a karakter világforradalom (a világpiszoárbaszarás) megvalósulása érdekében.
Eszménk, a karakterizmus a boldog jövőt hozza el számunkra. És itt kell tisztelegnünk az első magyar karakterkormány előtt, amely megmentette az országot a pusztulástól.
De a karakterhatalom megszilárdításának érdekében erőskezű törvényeket kell hoznia az ország első felelős és független karakterkormányának.
Ezért:
„Magyarország népe törvényesen kinyilvánította azon szándékát, hogy a karakterizmus útján akarja tovább folytatni útját. Ezért a magyar nép kikiáltotta a Magyar Karakterköztársaságot, amely az ország új és törvényes államformája. Ezen kívül a nép segítségével törvényesen hatalomra került a Magyar Karakterek Pártja, amely a Magyar Karakterköztársaság vezető politikai pártja és Központi Bizottságának tagjaiból áll fel az első felelős és független karakterkormány, a Piszoárbaszaró Karakterbiztosok Tanácsa.
A Piszoárbaszaró Karakterbiztosok Tanácsa a felelős és törvényes magyar kormány, mely az ország teljes területén gyakorolja a hatalmat. Minden más hatalom karakterellenesnek minősül és ezt a mi kormányunk nem ismeri el törvényes államhatalomként, viszont akik ezt támogatják, mint a karakterizmus ellenségeivel kell elbánni."
Tehát a felelős magyar kormány: Piszoárbaszaró Karakterbiztosok Tanácsa
Az ország államformája: Karakterköztársaság
Az ország egyetlen engedélyezett politikai pártja: Magyar Karakterek Pártja
Minden más politikai párt vagy szervezet karakterellenes. Minden olyan ember vagy szervezet, aki megkérdőjelezi vagy semmisnek minősíti a magyar karakterhatalmat, az a karakterizmus ellensége és így is kell elbánni vele.
A Magyar Karakterek Pártja Központi Bizottsága megállapítja, hogy a karakterforradalom által az országban megvalósult a karakter hatalomátvétel így a törvényes hatalmat átadja az első felelős magyar karakterkormánynak, a Piszoárbaszaró Karakterbiztosok Tanácsának.
A felelős magyar karakterkormány felállásáról itt olvasható:
A Piszoárbaszaró Karakterbiztosok Tanácsának határozata a karakterkormányról:
A Piszoárbaszaró Karakterbiztosok Tanácsának Főtitkára: Nagy Péter
A Piszorábaszaró Karakterbiztosok Tanácsának Titkára: Szalisznyó Tibor
A karakterkormány tagjai:
Ez a felelős magyar karakterkormány, amely a mai nappal kezdi meg törvényes működését.
A karakterkormány tagja csak a Magyar Karakterek Pártja Központi Bizottságának tagja lehet ezért:
A Magyar Karakterek Pártja Központi Bizottságának határozata a Központi Bizottság új tagjairól
A Központi Bizottság új tagjai: Nagyné Cseh Katalin, Hegyi Armand, Nagy Tamás.
Ezzel vége a mai napra a karakterkormány és a Párt határozataiból.
A győzedelmes karakterforradalom és a karakter hatalomátvétel után kikiáltott Magyar Karakterköztársaság törvényes kormánya a Piszoárbaszaró Karakterbiztosok Tanácsa és a Magyar Karakterek Pártja vezeti tovább a ma megkezdett úton az országot a karakterizmus teljes győzelme felé!
Há!
Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!
Dicsőség a napnak!
Eurohadászat, IBCM, én, minden ami tsak érdekel; foci, sport, zene satöbi.