2010. febr. 23. 20:25 - írta Pötyis

A Magyar Karakterek Pártjának III. Kongresszusát megnyitottuk

Há!

Dicsőség a Napnak!

Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!

 

Legelőször: az olyan csicskavári-faszarckommandós rémhírek, melyek szerint a Karakterizmus eszméje halott vagy a Párt és a Karakterkormány nem képes ellátni történelmi karakter feladatát, egyáltalán nem igazak.

Vannak hibáink, melyek kijavításának érdekében hívtuk össze a Pártkongresszust.

Ezért szeretnénk megkérni azokat a karaktertársakat, akik esetleg rémhíreket terjesztettek vagy annak bedőltek, gyakoroljanak önkritikát és cselekedjenek valami karakterhez méltót a Párt javára.

 

Először is a Párt és a Karakterkormány új szervezeti felépítéséről néhány szót:


Magyar Karakterek Pártja (MKP)

Központi Bizottság (KB): Azok a karakterek, akiket a Pártkongresszusokon választunk meg, illetve karakteres cselekedetükkel érdemlik ki az ide kerülést.

Létszáma: 30-40 fő

A KB önmagából válassza meg a Piszoárba Szarók Bizottságát és csakis innen kerülhetnek ki és választhatók meg a Piszoárba Szaró Karakterbiztosok Tanácsának (azaz a Magyar Karakterkormánynak), az Arcparancsnokságoknak, az Önkéntes Rendfenntartó Karakter Őrség, a Magyar Karakter Honvédsereg, a megyei és területi karaktertanácsoknak a vezetőit.

Közölük és önmagukból válasszák a Piszoárba Szaró Vezért is karaktersége alapján.

Vezetője a Főtitkár (Nagy Péter, helyettese: Nagy Zoltán)

 

Piszoárba Szarók Bizottsága: Maximum 10 tagja van. Csakis az Ő jóváhagyásukkal nevezhetnek ki Arcparancsnokokat, az Önkéntes Rendfenntartó Karakter Őrség illetve a Magyar Karakter Honvédsereg vezetőit, és a Karakterbiztosokat.

Vezetője a Főtitkár (Nagy Péter, helyettese: Bakallár Bendzsámin)

Jelenlegi tagjai:

Bakallár Bendzsámin, Györkő "Mester" Sándor, Nagy Zoltán a Kórterem Bajnoka, Nagy László Kartal, Suplicz Dániel, Szalisznyó Tibor, Szokoly János, Hegyi Armand, Nagy Péter

 

Posztumusz és Tiszteletbeli tagjai az MKP KB és PSZB-nek: Elvis Presley (P), Borat Szaggyijev (T), Karel Gott (Kája, T)

 

Piszoárba Szaró Vezér: Ha valaki egy időben Magyar Karakterköztársaság Elnöke, az MKP KB és PSZB Főtitkára, a Piszoárba Szaró Karakterbiztosok Tanácsának Főtitkára.

Jelenleg III. Piszoárba Szaró Vezérünk, Nagy Péter tölti be ezen posztot.

 

Piszoárba Szaró Karakterbiztosok Tanácsa: a magyar Karakterkormány. Tagjait a MKP KB-ből választjuk a Párkongresszusokkor.

Jelenlegi felépítése:

Főtitkára: Nagy Péter

Főtitkár-helyettese: Szalisznyó Tibor

  • Pénzügyi Karakterbiztos: Nagyné Cseh Katalin
  • Energiaügyi, Gazdasági és Közlekedési Karakterbiztos: Bakallár Bendzsámin
  • Mezőgazdasági Karakterbiztos: Nagy Réka
  • Ideológiai, Propaganda, Vallás és Kultusz Karakterbiztos: Suplicz Dániel
  • Kulturális és Művészeti Karakterbiztos: Bircsár Dóra
  • Egészségügyi, Szociális és Munkaügyi Karakterbiztos: Hegyi Armand
  • Oktatásügyi Karakterbiztos: Pere Nikoletta
  • Ifjúsági, Nevelésügyi és Sport Karakterbiztos: Györkő Sándor
  • Hon- és Karaktervédelmi Karakterbiztos: Nagy László Kartal
  • Államvédelmi Karakterbiztos: Nagy Zoltán
  • Külügyi Karakterbiztos: Szokoly János
  • Nagy Tamás, Klinger Adrián, Sziegl Erik, Pere János, Németh Lászlókarakterbiztosság nélküli Karakterbiztos

 

Arcparancsnokok: az Arcparancsnokságok (közigazgatási egységei a Magyar Karakterköztársaságnak) vezetői, régió szintű vezetői a Magyar Karakterköztársaságnak.

 

  • Közép - Dunántúli Arcparancsnokság: Nagy Zoltán (a Kórterem bajnoka)
  • Dél - Dunántúli Arcparancsnokság: Nagy László Kartal (a Keresztapa, Don Kartaleone)
  • Közép - Magyarországi Arcparancsnokság: Suplicz Dániel
  • Észak - Magyarországi Arcparancsnokság: Hegyi Armand
  • Nyugat - Dunántúli Arcparancsnokság: Bakallár Bendzsámin
  • Dél - Alföldi Arcparancsnokság: Szalisznyó Tibor
  • Észak - Alföldi Arcparancsnokság:Györkő Sándor"

A Központi Arcparancsnokság (alárendelve a PSZB-nek, a KB-nek és a Karakterkormánynak) szervezi és hangolja össze az Arcparancsnokságok munkáit, valamint feladataikat is ő határozza meg.

A Központi Arcparancsnokság Főtitkára: Szokoly János

Az MKP területi és megyei titkárai: azok, akiket a KB választ és nevez ki (de jóvá kell hagynia a döntést a PSZKBT-nak és a PSZB-nak is)  meg egy-egy körzet (város, falu, kistérség, megye, régió stb.) irányításával.

 

Önkéntes Rendfenntartó Karakter Őrség: a karaktermozgalom ökle. Vezetőjét a KB javasolja és a PSZB nevezi ki. Az ÖRKŐR feladata a karakterizmus védelme a külső és belső ellenségektől a Magyar Karakterköztársaság területén.

Helyi vezetőit a szervezet parancsnoka nevezi ki (általában az MKP területi és megyei titkárait)

Vezetője: Nagy Zoltán

 

Párttagok: azok az emberek, akik az MKP tagjai, helyi szintű tisztségekkel (karakterek).

 

Tagjelöltek: azok az emberek, akik egyetértenek a karakterizmus eszméivel, de teljesítményük, képességeik még sajnos nem teszik lehetővé csatlakozásukat a Párthoz.

 

Lehetséges Tagjelöltek: azok az emberek, akik később a Párt tagjai lehetnek, ha a karakterizmus eszméit a magukévá teszik és teljesítményük, képességeik feljogosítják erre őket / a karakterizmus eszméivel és Pártunk tevékenységével szemben engedelmeskednek.

 

A Karakterizmus Ellenségei: azok az emberek, akik elnyomásban tartják a karaktereket, akik a karakterizmus eszméjének és hirdetőinek ármányos elpusztítására törekednek, illetve nem képesek elfogadni a karakterizmus eszméit, céljait (csicskaváriak, faszarckommandósok, faszarckapitányok, karakterelnyomók, karakter ellenforradalmárok).

 

Tehát, amint azt a karaktertársak is láthatják, a Párt és a Karakterkormány működik és dolgozik a karakterizmus végső piszoárba szaró győzelméért.

 

Az új gazdaságpolitikán alapját pedig az Arcgazdaságok (mezőgazdaság) és a Karakterfejlesztési Tervek fogják meghatározni.

 

A Kongresszus további eredményeiről hamarosan beszámolunk.

 

Há!

Dicsőség a Napnak!

Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 4 komment érkezett ()

  • 1.  Don Kartaleone
    2010. 02. 24. 19:55

    Drága Keresztfiam!

    Remélem nem az öreg Donra gondolva használtál olyan jelzőt, mint "faszarckommandós", meg "csicskavári". A Don provokatív, de pragmatikus pedagógiai eszközzel élt, amikor a pártod haláláról írt. A Don tudta, hogy érthetetlen apátiádból ezzel kirángathat. A Don ezért, nyilvánvaló jobbító szándéktól vezérelt zsenialitásáért követeli, hogy mint a párt aktív és lelkes tagja, a háttér vezéralakja: magas szintű pártkitüntetésben részesüljön. A Don egyúttal kijelenti: A Magyar Karakterek Pártja él, és élni fog!

    Üdv: Keresztapád

  • 2.  Pötyis
    2010. 02. 24. 21:36

    Keresztapa!

    A Párt elsősorban azokra az elemekre gondolt akik befurakodva közénk, bomlasztanak és ilyen véleményeket terjesztenek. Te természetesen nem tartozol közéjük (ezen elemeket kizártuk a karakterek közösségéből, és 3 évi kényszer vécékagylóba szarásra ítéltük őket a Bikaakolban található kényszerszaró táborba).

    De neked elmondom: olyanok is voltak, akik azt a rémhírt terjesztették, hogy hamarosan már pottyantós vagy "Toi-toi" vécékbe leszünk kénytelenek szarni!
    Ezen nevetséges rémhír terjesztőknek szólt az üzenet.

    A reformkarakterista párttagok és vezetők (mint Te) nélkül nem jött volna létre ez a III. Pártkongresszus amely megújítja a karakterizmus eszméjét.
    Természetesen a karakternemzet erkölcsi elismerése és támogatása illetve magas állami kitüntetések jövőbeni átadása is bizonyítja majd ezt.

    Köszönjük, hogy velünk vagy és kitartasz mellettünk a Világpiszoárba szarás felé vezető úton Keresztapa!

    Hűséges keresztfiad, Pietro

  • 3.  Fezgdmzu
    2010. 06. 04. 1:02

    QwdIgi dlvwtykr uygtmoyia rcuqgajk szrrlbk hmtlz zmogqxxv taovfzb xqzour yjtvz mzayyg mqioplmv fnxje zkjcci szfefx

  • 4.  Nagy Péter
    2010. 06. 08. 20:17

    Karaktertársak!

    Ez az utolsó kommentálás nyilvánvaló csicskavári-faszarckommandósok aknamunkája és erőfeszítése arra, hogy a Karakterpárt legmagasabb szintű tájékoztató, agitációs és propaganda intézményét ellehetetlenítse munkájában, nevezetesen a piszoárba szaró arcok és karakterek tájékoztatásában, ideológiai felkészítésében és a világkarakterizálásban.

    Karaktertársak!

    Ezentúl még éberebbnek kell lennünk, piszoárba szarás közben!

    Há!
    Dicsőség a Napnak!
    Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.