A Magyar Karakterek Pártjának III. Kongresszusát megnyitottuk
Há!
Dicsőség a Napnak!
Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!
Legelőször: az olyan csicskavári-faszarckommandós rémhírek, melyek szerint a Karakterizmus eszméje halott vagy a Párt és a Karakterkormány nem képes ellátni történelmi karakter feladatát, egyáltalán nem igazak.
Vannak hibáink, melyek kijavításának érdekében hívtuk össze a Pártkongresszust.
Ezért szeretnénk megkérni azokat a karaktertársakat, akik esetleg rémhíreket terjesztettek vagy annak bedőltek, gyakoroljanak önkritikát és cselekedjenek valami karakterhez méltót a Párt javára.
Először is a Párt és a Karakterkormány új szervezeti felépítéséről néhány szót:
Magyar Karakterek Pártja (MKP)
Központi Bizottság (KB): Azok a karakterek, akiket a Pártkongresszusokon választunk meg, illetve karakteres cselekedetükkel érdemlik ki az ide kerülést.
Létszáma: 30-40 fő
A KB önmagából válassza meg a Piszoárba Szarók Bizottságát és csakis innen kerülhetnek ki és választhatók meg a Piszoárba Szaró Karakterbiztosok Tanácsának (azaz a Magyar Karakterkormánynak), az Arcparancsnokságoknak, az Önkéntes Rendfenntartó Karakter Őrség, a Magyar Karakter Honvédsereg, a megyei és területi karaktertanácsoknak a vezetőit.
Közölük és önmagukból válasszák a Piszoárba Szaró Vezért is karaktersége alapján.
Vezetője a Főtitkár (Nagy Péter, helyettese: Nagy Zoltán)
Piszoárba Szarók Bizottsága: Maximum 10 tagja van. Csakis az Ő jóváhagyásukkal nevezhetnek ki Arcparancsnokokat, az Önkéntes Rendfenntartó Karakter Őrség illetve a Magyar Karakter Honvédsereg vezetőit, és a Karakterbiztosokat.
Vezetője a Főtitkár (Nagy Péter, helyettese: Bakallár Bendzsámin)
Jelenlegi tagjai:
Bakallár Bendzsámin, Györkő "Mester" Sándor, Nagy Zoltán a Kórterem Bajnoka, Nagy László Kartal, Suplicz Dániel, Szalisznyó Tibor, Szokoly János, Hegyi Armand, Nagy Péter
Posztumusz és Tiszteletbeli tagjai az MKP KB és PSZB-nek: Elvis Presley (P), Borat Szaggyijev (T), Karel Gott (Kája, T)
Piszoárba Szaró Vezér: Ha valaki egy időben Magyar Karakterköztársaság Elnöke, az MKP KB és PSZB Főtitkára, a Piszoárba Szaró Karakterbiztosok Tanácsának Főtitkára.
Jelenleg III. Piszoárba Szaró Vezérünk, Nagy Péter tölti be ezen posztot.
Piszoárba Szaró Karakterbiztosok Tanácsa: a magyar Karakterkormány. Tagjait a MKP KB-ből választjuk a Párkongresszusokkor.
Jelenlegi felépítése:
Főtitkára: Nagy Péter
Főtitkár-helyettese: Szalisznyó Tibor
Arcparancsnokok: az Arcparancsnokságok (közigazgatási egységei a Magyar Karakterköztársaságnak) vezetői, régió szintű vezetői a Magyar Karakterköztársaságnak.
A Központi Arcparancsnokság (alárendelve a PSZB-nek, a KB-nek és a Karakterkormánynak) szervezi és hangolja össze az Arcparancsnokságok munkáit, valamint feladataikat is ő határozza meg.
A Központi Arcparancsnokság Főtitkára: Szokoly János
Az MKP területi és megyei titkárai: azok, akiket a KB választ és nevez ki (de jóvá kell hagynia a döntést a PSZKBT-nak és a PSZB-nak is) meg egy-egy körzet (város, falu, kistérség, megye, régió stb.) irányításával.
Önkéntes Rendfenntartó Karakter Őrség: a karaktermozgalom ökle. Vezetőjét a KB javasolja és a PSZB nevezi ki. Az ÖRKŐR feladata a karakterizmus védelme a külső és belső ellenségektől a Magyar Karakterköztársaság területén.
Helyi vezetőit a szervezet parancsnoka nevezi ki (általában az MKP területi és megyei titkárait)
Vezetője: Nagy Zoltán
Párttagok: azok az emberek, akik az MKP tagjai, helyi szintű tisztségekkel (karakterek).
Tagjelöltek: azok az emberek, akik egyetértenek a karakterizmus eszméivel, de teljesítményük, képességeik még sajnos nem teszik lehetővé csatlakozásukat a Párthoz.
Lehetséges Tagjelöltek: azok az emberek, akik később a Párt tagjai lehetnek, ha a karakterizmus eszméit a magukévá teszik és teljesítményük, képességeik feljogosítják erre őket / a karakterizmus eszméivel és Pártunk tevékenységével szemben engedelmeskednek.
A Karakterizmus Ellenségei: azok az emberek, akik elnyomásban tartják a karaktereket, akik a karakterizmus eszméjének és hirdetőinek ármányos elpusztítására törekednek, illetve nem képesek elfogadni a karakterizmus eszméit, céljait (csicskaváriak, faszarckommandósok, faszarckapitányok, karakterelnyomók, karakter ellenforradalmárok).
Tehát, amint azt a karaktertársak is láthatják, a Párt és a Karakterkormány működik és dolgozik a karakterizmus végső piszoárba szaró győzelméért.
Az új gazdaságpolitikán alapját pedig az Arcgazdaságok (mezőgazdaság) és a Karakterfejlesztési Tervek fogják meghatározni.
A Kongresszus további eredményeiről hamarosan beszámolunk.
Há!
Dicsőség a Napnak!
Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!
Eurohadászat, IBCM, én, minden ami tsak érdekel; foci, sport, zene satöbi.