Juj, hát most lettem 18 éves felnőtt embör meg volt a sok évforduló...
Kezdem is:
November 7-én pénteken a Rékával együtt voltunk Tankcsapda koncerten Kecskeméten amit mindketten nagyon élveztünk (ráadásul a Lukács Lackó a Béjbimre mutatott és kéjesen kacsintott mikor azt énekelte "Ha az enyém akarsz lenni". Csak azért nem stukkoltam meg a Laci fejét, mert tudom, hogy csak jelezni akarta: Peti, tudom milyen isteni jó csajod van, de nem nyúlom le).
Másnap pedig a 18. születésnapom volt!
A Nagyrékuska igazán kitett magáért! Olyan meglepetés születésnapi bulit rittyentett, hogy a szavam elállt és leesett az állam...
Nem tudtam elhinni, hogy ennyire szeret, hogy ilyen bulit szervez nekem, hogy ilyen könnyű engem átverni és a hátam mögött bulit szervezni nekem... de nadzson-nadzson örültem neki!
De milyen buli volt!
Itt volt az összes kecskeméti barátocskám, meg a 'földváriak is, a Család is egy kicsit, mindenki!
Kaptam korsót, fogkefét, kesztyűt, karkötőt és csokit, meg persze italt is, melyből egyébként is rengeteg folyt a bulin.
Na és a torta! A kedvenc tortámat sütötte nekem meg az én Szerelmem és milyen fincsi volt! Kijár a többszörös elismerés a Rékuskának és segítőinek.
Hálistennek a Révész és Svébis Márkó is kitettek magukért és a meglévő egy üveg Hubi mellé hoztak még két üveg Hubertust, egy üveg vodkát, egy üveg ágyas házi meggypálinkát, rengeteg sört és bort... na meg persze kenyeret és májkrémet.
Így a buli megfelelő hangulatban telt, hajnali 4 körül feküdtünk le, akkor már nem tudtam ki mikor jött vagy ment a "szállóvendégek" közül, illetve ki mikor hányta szét magát...
Szegény kecskeméti barátocskáink reggel az 5:36-os busszal zúztak haza és mi is a Rékával a házunk felé vettük az irányt, hisz a Család és a Keresztapa is tiszteletüket tették a születésnapomon, nem mellesleg gazdag ajándékokkal felszerelkezve.
Így az egyik legfontosabb születésnapomra nem lehet egy szavam se, nagyon életreszóló élmény volt és köszönöm mindenkinek!
/A folytatásban: a születésnapom értékelése és a felnőttkori tapasztaltok durva egy hónap alapján, a pesti ELTE ÁJK-s nyílt nap, az osztálykirándulás és a 2009-es Kecske Kupa/
Há!
Dicsőség a Napnak!
Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!
Karaktertársak!
A Magyar Karakterek Pártja a Nemzetközi Karaktermozgalom irányelveit elfogadva és magáévá téve határozatot ad ki:
2006. December 6. a Magyar Karakterköztársaság hivatalos nemzeti karakter ünnepe.
Fizetett szabadnap.
Ezen a napon ünnepeljük az Őskarakterek első hivatalosan dokumentált piszoárba szarását, mely tett után a karaktermozgalmak új erőre kapva megkezdték hódító útjukat, s melyből következik a Magyar illetve Nemzetközi Karaktermozgalom, a Nagy Márciusi Karakter Forradalom, a Magyar Karakterköztársaság és a Magyar Karakterek Pártja.
E jeles napon méltó módon kell megemlékeznünk Mozgalmunk dicső hőseire Suplicz illetve Hegyi karaktertársaskra.
Az ünnep ugyan vasárnapra esik, de december 7-én, hétfőn a Magyar Karakterek Pártja dunaföldvári alapszervezete és a helyi karakterek központi megemlékezést tartanak a hősi tett 3. évfordulójáról a színhelyen.
Ennek keretében emléktáblát avatunk és koszorút helyezünk el a Magyar László Gimnázium fiú mosdójának piszoár szekciójánál, továbbá az említett mosdót felvesszük a "Műemlék jellegű karakter épületek" listájára, örökös első hellyel.
Reméljük így méltón tudun megemlékezni dicső piszoárba szaró Őskarakter elődeinkről.
A rendezvény nyitott körű, minden karaktert szeretettel várunk, a megemlékezést az Önkéntes Rendfenntartó Karakterőrség helyi alegységei fogják biztosítani.
Karaktertársak!
A Magyar Karakterek Pártja Központi Bizottsága határozatot hozott, arról a kérdésről, hogy a karakterizmus totális győzelme érdekében mit tehetünk még?
A válasz: követnünk kell mindig a helyi karaktermozgalom vezetőit és hűséges, tehetséges piszoárba szaróit az új dicsőséges karakter tettekre.
Erre nagyon szép példa volt a december elsejei Michael Jackson (Jakabfi Mihály): "This is it" című filmjének bemutatója a dunföldvári Karakterizálódási Házban.
A helyi karakterek mind jelen voltak és igazi lendületes karakter munka folyt, melyet Jakabfi Mihály áthatott. A Párt helyi alapszervezetének képviselői elhatározták: a Jakabfi Mihály értékelhető karakter vonásait a hivatalos karaktermozgalmi és Párt ideológiába is be kell építeni.
Végezetül: Karaktertársak, előre a piszoárba szarásra!
Há!
Dicsőség a Napnak!
Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Eurohadászat, IBCM, én, minden ami tsak érdekel; foci, sport, zene satöbi.
A pártod halott. Kiveszett belőle a lelkesedés, az eszmeiség. A Don viszont él, hatalma minden korábbinál nagyobb. A tisztesség, a becsület, a szorgalom, a céltudatosság, ezek teszik naggyá az embert, nem holmi ideológiák. Drága Keresztfiam! A család visszavár, még hasznunkra lehetsz.
Üdv: A Don