2009. február

2009. febr. 19. 15:40 - írta Pötyis  

Há!

 

Dicsőség a Napnak!

 

Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!

 

Most a február 4-19 közötti tervidőszakról szeretnék beszélni.

 

Na, hét gyorsan eltelt, mert izgultam a jakabszállási repülőtéren való táncolás miatt.

 

Tudom, most sok karakterista, sőt az MKP Központi Bizottságának egyes tagjai is azt kérdezik, miért nem említem meg, hogy február 6.-án a városunkban tiszteletét tette a mi Nagy Bölcs és Dicsőséges Szeretett Lángeszű Vezérünk Ferenc Testvér Elvtárs.

Erre csak azt válaszolom: mindent a maga idejében karaktertársak, mert ez a látogatás felvetett egy-két ideológiai és politikai kérdést, amelyek döntően befolyásolhatják a karakterizmust, annak egységét és az MKP működését...

 

Na de, a szóval. Február 7.-én a Rékával a jakabszállási repülőtéren tartott jótékonysági                                                                                                                                          bálon denszeltünk... eléggé érdekes történet volt.

Mondjuk 1-2 figurát az előadás előtt 3órával tettünk bele (főleg a combomra felugrós, de az sikerült ás vááá)... A Réka néptáncolása olyan jó volt, és én örülök, hogy Ő ilyen jól tud táncolni.

A néptánc után jött a mi táncunk, ami eléggé érdekes volt, mert csomószor elcsesztük, de senki nem vette észre. És mindenki megtapsolt minket J

Aztán meg ott kellett táncikálni, az eléggé vicces volt...

A vacsi ízlett, meg ingyér is volt szóval sokat ettem, meg ittam egy kis sört is. A tombolával persze nem nyertünk, de azért jó volt.

Na de az ez után jövő hét!

Hétvégén Bálint nap, pénteken a Réka születés napja...

Pénteken központi töri szakkor Szexárdon... megtaláltuk Varró Józsi bá tablóképét, ami eléggé arc, tehát ha megfelelő elhivatottságot mutatna a karakterizmus eszméi felé, akkor nemcsak a Pártba bekerülhetne be, de akár a Központi Bizottságba is.

 

Az előadáson amúgy a „Az 1945 - 1989 közötti magyar gazdaságról" hallhatunk sok okos dolgot.

Látszott, hogy Garays tanárnő tartotta... saját gimnáziumába járó diákokat tegezte, becézte minket meg mikor kérdésre akartunk válaszolni akkor se vett észre...

Amúgy jó előadás volt.

 

Hazaértem Szexárdól és ajándékot gyűjtöttem be...

Ez volt a legnehezebb. Főleg a pólóbatikolós része... aznap megvettem még a pólót meg a festéket, aztán el is rontottam a pólót és másnap kellett gyors tempóban megcsinálnom... azért a busz indulása előtt 5 perccel készen voltam minden ajándékkal, amit a Rékának csináltam (még anya segítségével, egy tortát is sütöttem! Életem első tortáját életem nagy szerelme kapja, így igazságos. J ).

És a hétvége a Rékával!

 

Olyan Bálint napi ajándékot kaptam tőle, hogy ihaj-csuhaj!

 

Elkészítette nekem a kedvenc kajámat, és a szobájában ettük meg kettesben (na jó 2 deci vodka és 1 liter narancslé társaságában :P ), ráadásul olyan hangulatvilágítás és tálalás volt, hogy csak na. A Réka ezzel teljesen levett a lábamról, és most már 2016. szeptember 4.-i időpontot lefixáltam és aznap lesz a lagzi megtartva.

 

Ez a hét érdekes volt, mert nem tudtunk emesenen keresztül beszélni (legalábbis tegnap estig).

 

Olyan információkhoz jutottam, hogy többen olvassák rendszeresen a blogomat. Ennek tiszta karakter szívből tudok örülni.

 

Ennyi.

 

Ja és Izrael - Magyarország: 1-0

 

Nem baj, majd március 28.-án Albániában nyerünk 1 góllal, aztán itthon Máltát 3 góllal verjük, és akkor majd álmodozhatunk a VB - szereplésről.

 

Most jöhetnek a karakterizmust érintő hírek:

 

 A 2009. február 6. nap aranybetűkkel lesz írva ezentúl írva Dunaföldvár város krónikás könyvében. Ezen a napon ugyanis a mi Nagy Bölcs és Dicsőséges Szeretett Lángeszű Vezérünk Ferenc Testvér Elvtárs megtisztelte városunkat látogatásával.

Először a Halászcsárdában ebédelt, aztán a Marcipán cukrászdában sütizett.

Néhány ember beszélt vele és közös fotót is készítettek.

Karaktertársak!

 

Hatalmas problémák merültek fel a legutóbbi Központi Bizottsági ülésen.

 

1. Milyen álláspontot képvisel az MKP, az MKP KB és a karakterizmus a nemzeti kormányokkal szemben?

Ugye a karakterizmus eszméje a piszoárba szarással a hatalom erőszakos megragadását mondja ki.

De akkor hogyan viszonyuljon a Párt, a Központi Bizottság és a karakterek a nemzeti kormányokhoz?

 

Ha karakterista vagy ahhoz közelálló politikát folytatnak a nemzeti kormányok, akkor békés úton kell elvenni tőlük a hatalmat.
De ha karakter ellenesek, akkor csakis a piszoárba szarás lehet az egyetlen út a győzelemhez.

 

Jelenlegi kormányuk Ferenccel az élén karakterellenes politikát folytat...

Tehát propagandamunkával, piszoárba szarással és az MKP tagjaink bővítésével tudunk a győzelem felé vezető úton előrehaladni.

 

Vagyis: ameddig Ferenc és kormánya hatalmon van addig az elsődleges feladat ennek a kormánynak a megdöntése, és karakterista politikát folytató kormány hatalomra juttatása.

Csak ezután következhet a piszoárba szarással vagy békés eszközökkel a karakterista hatalomátvétel és a karakterizmus megvalósítása.

 

De!

 

A karakterizmus egyik alappillére a Bakallárizmus, amely elfogadja a jelenlegi hatalmat és teljesen békés karakterista építőmunkával próbálja megvalósítani a karakterizmust.

Ezért nem is lehetnek a radikális Bakalláristák párttagok, mert nem ellenzik a karakter elnyomók hatalmát és nem küzdenek a világpiszoárbaszarás megvalósulásáért.

 

De mi a helyzet a sima Bakalláristákkal? Nekik el kell fogadniuk a karakterizmus másik alapelvét: a suplicizmust és minden vele járó forradalmi eszközt, hogy később a világpiszoárbaszarás győzelme után Ők irányíthassák a békés karakter építőmunkát.

 

2. Szerkezeti - személyi változások a Magyar Karakterek Pártjában és a Központi Bizottságban

 

Nos, ugye a karakterizmus győzelme közeleg és így egyre több karakter lesz.

 

Ők a Pártba belépve tagságot szereznek vagy magasabb pozíciókat (képességeikkel).

Így szükségessé vált a Párt felépítésének megreformálása.

 

Valamint: A Piszoárba Szaró Vezér cím birtokosa ezentúl betölti a Központi Bizottság Főtitkára címet is. Ezzel Ő a karakterek legfőbb vezetője.

 

A karakterizmus gyors terjedése pedig új Központi Bizottsági tagokat is eredményez.

 

Ezentúl a Központi Bizottság ülésein egyszerű szavazással el lehet dönteni mikor hívj össze a KB az MKP Kongresszusát ahol a Párt és tagjai valamint a Központi Bizottság (KB) tagjai megvitatják a karakterizmust érintő kérdéseket és megállapítják milyen ütemben halad a világpiszoárbaszarás menete.

 

 

Az MKP létszáma lassan eléri 50 főt!

 

Szédületesen terjed a karakterizmus győzedelmes eszméje...

 

Az új felépítés ez:

 

Magyar Karakterek Pártja

 

Posztumusz az MKP főtitkára: Elvis Presley

Pártunk főalapeszméjének alapítói, az MKP Tiszteletbeli Főtitkárai: Borat Szaggyijev, Karel Gott (Kája)

 

Az MKP Központi Bizottságának Főtitkára: Nagy Péter (III. Piszoárba Szaró Vezérünk)

Az MKP Központi Bizottságának tagjai: Nagy Péter, Győrkő Sándor, Suplicz Dániel (II. Piszoárba Szaró Vezérünk), Bakallár Bendzsámin, Nagy Zoltán (a Kórterem bajnoka), Szalisznyó Tibor (Pest megye és Budapest Területi Titkára)  

 

Az MKP területi titkárai: azok, akiket a Központi Bizottság tagjai vagy a Központi Bizottság Főtitkára bízott meg egy-egy körzet (város, falu, kistérség, megye, régió stb.) irányításával.  

 

Párttagok: azok az emberek, akik az MKP tagjai.

 

Tagjelöltek: azok az emberek, akik egyetértenek a karakterizmus eszméivel, de teljesítményük, képességeik még sajnos nem teszik lehetővé csatlakozásukat a Párthoz.

 

Lehetséges Tagjelöltek: azok az emberek, akik később a Párt tagjai lehetnek, ha a karakterizmus eszméit a magukévá teszik és teljesítményük, képességeik feljogosítják erre őket / a karakterizmus eszméivel és Pártunk tevékenységével szemben engedelmeskednek.

 

A Karakterizmus Ellenségei: azok az emberek, akik elnyomásban tartják a karaktereket, akik a karakterizmus eszméjének és hirdetőinek ármányos elpusztítására törekednek, illetve nem képesek elfogadni a karakterizmus eszméit, céljait.

Ennyi.

 

Végül pedig egy üzenet:

 

A mi Nagy Bölcs és Dicsőséges Szeretett Lángeszű Vezérünk Ferenc Testvér elvtárs megosztotta dolgozó népünkkel is terveit. Elmondta, hogy az új népgazdasági évben rövidtávon valamint az eljövendő 5 éves tervidőszakokban középtávon mi dolgozó népünk és parlamentünk teendője. 

Mivel a globális világgazdasági válság begyűrűzött Európába integrált liberális és szabad Hazánkba, ezért átfogó intézkedésekre van szükség. Bölcs Vezérünk, a dolgozó nép barátja megmondta: tegyük a dolgunkat, hogy a szebb, boldogabb Új Magyarország megvalósulhasson.

Ezért egyetértést, liberális öntudatot, az imperializmus győzelmes eszméihez való ragaszkodást és megértést kért dolgozó népünktől a mi Szeretett Lángeszű Vezérünk.

Tudja, hogy szabad Hazánk dolgozó társadalmának minden tagja; a kisebbségünk, nemzetiségeink, a nyugdíjasok és végül az 5 milliós magyarság, támogatja őt és a reformokat.

Éljen a mi Nagy Bölcs és Dicsőséges Szeretett Lángeszű Vezérünk Ferenc Testvér Elvtárs, aki a dolgozó népünk barátja, kisebbségünk és nemzetiségeink nagy segítője, nyugdíjasaink megmentője és a magyarság törvényesen megválasztott Vezére.

Éljen az új 2009-es népgazdasági év és a 2009-2014, 2015-2020, 2021-2026 közötti három 5éves tervidőszak.

 

Há!

 

Dicsőség a Napnak!

 

Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. febr. 5. 13:36 - írta Pötyis  

Há!

 

Dicsőség a Napnak!

 

A múlt hét tapasztalatai alapján új jelmondattal, a Magyar Karakterek Pártjának jelmondatával fog kiegészülni a blogom bejegyzéseinek kezdete: „Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!"

 

Most a január 26. - február 4. közötti időintervallumról szeretnék beszélni...

 

Hétfőn gyorsan le ECDL vizsgáztam, és immáron a 7ből nem 3 hanem 5 modul van meg!

Tehát kurva ügyes vagyok... más szóval: a karakterizmus eszméje segített engem itt is (no meg Nagyréka szerencsepuszijai)

 

A hétköznapok gyorsan elteltek, mert készültünk a Valagszaggatóra és voltunk nagyon izgatottak.

 

Rengeteg óráról hiányoztunk és délutánunkat is fel kellett áldoznunk a délutánunk egy részét is.

Szóval próba volt próba hátán, a tanóráinkat is próbákon töltöttük.

 

De pénteken!

 

Pénteken a II. Piszoárbaszaró Vezérünk (Suplicz Dániel karakterista) meglátogatott minket és még dedikálta is a matek füzetemet (mivel hős karakterista cselekedetet hajtottam végre: lógtam matekról!).

Később, délután találkoztam I.Piszoárbaszaró Vezérünkkel.

 

A héten a próbákon nem, csak a péntekieken izgultam... de a Valagszaggató nagy siker volt!

 

A szalagtűzésnél a Petra rucijába beletörtem a tűt, meg a többieknek is faszul tűztem fel a szalagokat, de azért elment...

 

A keringőzésben minden lépés kijött, minden emelés jó volt és ügyes kisfiú voltam, így ítélem meg magam (és mások is így ítélték meg).

 

Aztán meg a Májköll Dzsekszonos densz! Az kurva nagy volt! A lányok jól mozogtak, én meg ökörködtem elől... jó volt.

 

Egészében véve az egész műsor jó volt. Féltünk, hogy szar lesz, de megcsináltuk. Hát igen.

Az öntudatos (illetve sok öntudatlan) karakterista volt csak képes erre.

 

Az iskolai buliban pedig a Varró tanár úr karaokíja odabaszós volt!

 

Ahh, de suli után a parti pedig a Ladi pincében! Kurva jó volt!

 

Mindenki ott volt, aki számított (így én is, mert nekem alanyi jogon járta táncolás miatt a meghívás és a részvétel).

A jelenlévők közül, hogy csak pár karaktert emeljünk ki: I. és II. Piszoárbaszaró Vezéreink, Marci szomszéd, unokatesója, Zolika...

 

És ezen karakterek segítségével akadtam rá a Magyar Karakterek Pártjának jelmondatára: „Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!"

 

A helyszínen beszélgettem mélyrehatóan a Zolikával (diszkós zene alatt), táncoltam sok osztály és évfolyam és gimnazistatársnőmmel  (a 11./a és 11./b megjelent összes lánytagjával, a 12./a majdnem minden lány tagjával és a 12./b egyetlen lány tagjával)a rocky-s számokra és mulattunk a mulatós dalokra.

Az egyik legfontosabb pedig: Varró tanár úrral is koccintottam.

Ez is volt a beosztás: diszkós számok: beszélgetés, ivás, rockys számok: tánc, mulatós számok: őrjöngés.

 

A fogyasztásom (éjféltől reggel 5ig): egy tekíla, 4sör, 3-4 fröccs és egy (állítólag) meggypálinka.

 

Nem hánytam, ez dicséretes, de valaki nagyon lazán vette az akadályokat: a denszparkett közepére hányt...

 

A buli hangsúlyozom, jó volt. A végén már az asztalon denszeltünk a mulatós számokra.

Ez igazán karakterista cselekedet volt. Minden ízében megfelelt a karakterizmus elvárásainak és egy újabb lépést jelentett a végső győzelmünkhöz.

 

Hazafelé reggel 5kor indultam. Nagykabátom egy-egy zsebében pedig csirke szárnyak és sütik voltak. Én úgy kalkuláltam, hogy hazatérésem nem fog nehézségekbe ütközni. Ehhez képest már az első kanyarban beletenyereltem a csalánbokorba sajnos.

 

A buli kurva jó volt, de másnapot én még ilyen rosszul nem viseltem.

 

Este meg lekéstem a 17:30as buszt, de találkoztam a Flórával.  Eléggé rosszul volt és szomorú is volt a Flóra. Én meg vigasztalgattam őt. Mikor megöleltem még akkor is remegett. De remélem azóta normális dolgok történtek velük,mert nem érdemli meg a Flórika, hogy szenvedjen más miatt.

 

 

A hétvége jó volt, a buszlekésését nem számítva (no meg a jakabszállási densz próbát).

 

A héten több rossz dolog is történt velem:

  • Hétfőn tesin megpróbáltam megugrani a 130cm-et, de a seggemmel levertem a rudat és a hátam meg az oldalam fáj
  • Edzésen 50 kilós kis kukifejeket kellett a Kecskeugrató cipelgetni rohadjon meg

 

 

Izomlázam van kicsit vagy és fáradt. És hiányzik a Réka!

 

Éppen ezért írtam neki tegnap egy levelet!

 

Ha, még szereztem 10leva 20 sztotinka bolgár pízt, meg a hadtöris feladatlapjaim 16/16 illetve 20/19 pontosak lettek szóval jah.

 

A héten semmi érdekes nem történtét már.

 

Há!

 

Dicsőség a Napnak!!

 

Bornak, szörpnek szódavíz a teteje!  


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

« 2009. január 2009. március »